Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Yale egyetem

Lengyel Miklós Gazdaság

A Yale egyetem szaktekintélye ízekre szedte Trump bűnbakkereső gazdaságpolitikáját

Nem Kína, hanem Trump gazdaságpolitikája a felelős az USA gazdasági gondjaiért – így vélekedik a Yale egyetem tanára, aki korábban a Morgan Stanley Asia elnöke volt. Stephen S. Roach professzor tehát tudja, hogy miről beszél, amikor azt állítja: ahogyan Reagan elnök a nyolcvanas években Japánt tette meg bűnbaknak, úgy most Trump csinálja ugyanezt Kínával.

1 2
Ferenc pápa állapota továbbra is stabil, pénteken dolgozott is

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

Szolnokra jelentett be újabb nagy akkuipari beruházást Szijjártó Péter

Véletlenül lett katona, véreskezű hadurat csinált belőle több afrikai háború

Így ismerje fel a burnout szindrómát!

Így ismerje fel a burnout szindrómát!

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Gázellátásról és partnerségről tárgyalt Vuciccsal Putyin, aki szolidáris Milorad Dodikkal

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Elment Szilágyi Júlia, aki Horthy Erdélyének legfájdalmasabb történeteit mesélte el

A címlapról ajánljuk